Az epileptológiai-genetikai felfedezések hatása széles körű – a szindrómák pontos diagnózisától és osztályozásától kezdve új gyógyszercélpontok felfedezéséig és ezen keresztül a betegségre irányuló terápiás stratégiák kifejlesztéséig.

A Lennox–Gastaut-szindróma (LGS) egy ritka és igen súlyos epilepsziabetegség. 55 évvel ezelőtt írta le először a kórképet a marseille-i Henri Gastaut, majd a jellegzetes EEG- (elektroenkefalogram) eltéréseket a Bostonban dolgozó William Lennox.

A demencia részben gyakorisága, részben krónikus volta mellett gondozói igénye miatt a XXI. század egyik legjelentősebb betegségcsoportja, „népbetegsége”. Prevalenciája a korral nő, 65 év felett 5 évente megduplázódik: 65 éves korban 1% körüli, 85 év felett 30%. Nőkben minden korcsoportban gyakoribb.

A brivaracetám (BRV) az új generációs antiepileptikumok közé tartozik, a levetiracetám származéka.

A gyermekneurológia területén az epilepsziás megbetegedések és azok differenciáldiagnosztikai problémája a leggyakoribb kihívás. A gyermekkori epilepszia gyakorisága 1%, a fiatalon induló rohamok hátterében gyakran perinatalis sérülés vagy agyi fejlődési rendellenesség áll.

Az International League Against Epilepsy (ILAE) legfrissebb klasszifikációja egy többéves előkészítő munka után 2017-ben jelent meg. Célja, hogy a klinikai ellátás mellett az epilepszia kutatást és az antiepileptikus terápiák fejlesztését is segítse. Ez a felosztás hármas szintű tagolást javasol a roham, az epilepsziatípus és az epilepszia szindrómák klasszifikációjával.

A krónikus napközbeni aluszékonyság gyakori panasz, amely jelentősen rontja a munkavégzés teljesítményét, az életminőséget, összetett mechanizmus révén gátolja a mentális funkciókat és gyakran vezethet fatális következményhez is.

A legtöbb antiepileptikum a felnőttkori engedélyeztetést követően csak évekkel később kap gyermekkori engedélyeztetést. A gyermekkori vizsgálatok csak a felnőttkori vizsgálatok lezárulása után indulnak, ott is először a 6 év felettiek bevonására nyílik mód.

A cikk célja segítséget nyújtani abban, hogy a különböző pszichiátriai és neurológiai társbetegségek kialakulásakor hogyan válasszunk antiepileptikumot.

Nincs módszer, amely mindenkit boldoggá tenne, de az biztos hogy a flow, az önkéntes munka, a társas tevékenységek, valamint az elérhető célok kitűzése és elérése növeli, a magányos tevékenységek - mint például a tévézés - csökkenti a boldogságérzetet. A jelenlegi ismeretek szerint negyven százalékban szándékos tetteink határozzák meg elégedettségünket, de befolyásoló tényező a szerotonin, a dopamin, az endorfin és az oxitocin szintje is. Az anyagiak csak 10 százalékban számítanak.